Klímaproblémák 2. rész English

A pedáns Európai Unió

(Pintér Katalin, 2020. január 25.)

Az Európai Unió is a nagy kibocsátók közé tartozik, 2018-ban a harmadik legnagyobb volt, azonban mégis el kell ismerni, kiemelkedően jól teljesít a klímaváltozás mértékének csökkentése terén. Némileg ellentmondásos ez a kijelentés, mégis remélem a bejegyzés végére kiderül, miért állítom ezt.

A szakpolitika fejlődése

Történelem és földrajz óráról már ismerős lehet Nektek is az Európai Unió rendszere. A környezetpolitikáról azonban általában kevés szó esik, pedig nem újkeletű szakpolitika. Az Unió már 1972-ben szükségét érezte a közös környezetpolitikának. Szakpolitikai szintre azonban csak az 1992-es Maastrichti Szerződés emelte.

Akcióprogramok

Az akcióprogramok olyan cselekvési tervek, amelyek célokat és az azokhoz szükséges lépéseket foglalják magukba. 1973-ban indult az első ilyen, jelenleg a Jólét bolygónk felélése nélkül című hetedik program időszaka tart.

Az EU kibocsátáskereskedelmi rendszere

Ez a korábbi bejegyzésekben már említett Cap-and-Trade rendszer a Kiotói Jegyzőkönyv mintájára épült ki, melynek lényege, hogy a gyárak a kibocsátásukkal kereskedhetnek. Ha „A” gyár átlépi a kibocsátási plafonját, akkor megveheti „B” gyártól az ő fel nem használt kibocsátást.

Tiszta bolygót mindenkinek

A Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen célul tűzte ki, hogy az Unió 2050-re érje el a 100%-os kibocsátáscsökkentést az 1990-es évhez képest, melynek alapja a Tiszta bolygót mindenkinek című hosszútávú stratégia. Ez nem azt jelenti, hogy 0-ra csökken a kibocsátást, hanem azt, hogy képes lesz azt a gázmennyiséget megkötni (pl. erdősítéssel), amit kibocsát.

Az Északi-sarkvidék – új uniós szakpolitikai menetrend

Felismerve, hogy a terület jobban kitett az éghajlatváltozás hatásainak (és persze némi befolyásért cserébe, de hát ilyen a politika) az Unió támogatja az Északi-sarkvidékre irányuló kutatást, innovatív beruházásokat, amelyek segítik a régió fenntartható fejlesztését és együttműködik nemzetközi fórumokkal, mint az ENSZ és az Északi Tanács.

Európa 2020 stratégia

A stratégia három környezetre irányuló célt tartalmaz: az üvegházhatásúgáz-kibocsátás legalább 20%-kal való csökkentése, a megújuló energiaforrások arányának 20%-kal való növelése, és az energiahatékonyságnak 20%-kal való növelése. Ebből az első megvalósult, a másik kettő is közelít a célértékhez.

Mégis hogyan tudja mindezt teljesíteni az EU? Mivel nem állam, kiadásai nem az államokra jellemző tételekből állnak. Míg az országok többek között oktatásra, egészségügyre, katonai kiadásokra, közlekedésre, diplomáciára, stb. költenek, addig ez az Unió költségvetéséből teljesen hiányzik. Így az Unió saját költségvetését másra tudja fordítani, például versenyképesség növelésére, kohézió megteremtésére, vagy éppen a környezeti fenntarthatóságra. Ehhez persze az is szükséges, hogy az Unió nem államként akar viselkedni, ugyanis az államok legfőbb célja a hatalomszerzés (ne higgyük, hogy ez csak a háborúk korában volt így), melynek legegyszerűbb módja az erős gazdaság kiépítése, ami nem kevés pénzbe kerül. Így nyilvánvaló, hogy (többek között) ezen két ok miatt kevesebbet fog az állam a környezetre költeni. Az EU nem ezt a logikát követi. Jelen politikai helyzetben ez egy feloldhatatlan ellentétnek tűnik.


Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-19-2-SZTE-102 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának szakmai támogatásával készült.